| Csokicsésze level 1. |
A mai nap tragédiahullámai átcsaptak a fejem felett. Hatalmas lelkesedéssel láttam neki bonbont készíteni, viszont a joghurtos- tejszínes tölteléknek csak egy része lett megfelelő állagú, ezért a bonbonok talpa kinyomta a krémet, így sok-sok munka után végül a nagy semmi birtokában uraltam egy atomcsapás utáni tájat idéző konyhát. Ezek után a csokis-tejszínes elegyet beolvasztottam, mentendő a menthetőt. (A sorozathoz hozzátartozik egy félkész epres-mandulás gombóc, amit tartva a következményektől inkább félretettem holnapra, egy felgyújtott serpenyő és egy összetört csokitojás forma is.)
| A formagyilkos csokitojás |
A végeredmény meglepő módon finom lett. A hűtőben figyel a holnapi édesség, remélem az éjszaka elhozza mindazt, amit el kell hoznia.
Hozzávalók (3 db 10 cm-es formához):
15 dkg étcsokoládé
5 dkg fehér csokoládé
1 dl tejszín
10 dkg cukor
15 dkg liszt
1 citrom reszelt héja
1. A csokit gőz fölött összeolvasztjuk, majd a tejszínnel elkeverjük.
2. A tojást, majd a cukrot a csokihoz adjuk.
3. A liszttel sűrűn folyósra keverjük az elegyet, majd sütőformákba tesszük.
4. A 250 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük. Gyümölccsel tálaljuk.
+1 tipp: Ha kisebb szufléformád van, vagy muffinként sütöd, adagolhatod kisebb porciókba is, mert így nagyon kiadós. Intenzív csoki és citrom íze van, szerintem leginkább egy nyári románcban született csókra hasonlít.
| Egy cseppnyi tavasz a nappalinkból Nektek! |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése