Civil activity 3D-ben

Az utóbbi években hozzánk is bekígyózik az önkéntesség nemes gondolata, nemritkán összefogásra késztetve egymástól nagyon is eltérő személyiségű embereket, akik egyéb körülmények között talán nem is találkoznának egymással. Az aktivitás tárgya lehet térszépítés, gondoskodás, programszervezés és számos más tennivaló is. Néhány önkéntessel már találkozhattunk az írott és virtuális sajtóban, de akikkel ezidáig még biztosan nem: az écsi Szín-Szó Kör. S hogy kik ők? Csokorba gyűlt anyák és gyermekszerető felnőttek, akik úgy érzik, az iskola és az óvoda által biztosított élmény, inger és kultúra mellé jól jöhet egy kis plusz. Ezért aztán szabadidejükben- a megértő férjek támogatása és bébiszitterek kemény munkája mellett- rendre összegyűlnek, s évente négy- öt színdarabot készítenek óvodás gyermekeiknek. Dallal, verssel és mesével készülnek, hogy csillogó gyerekszemekben gyönyörködhessenek aztán. Patetikus? Az. De igaz.

Az alábbi évben elkészült a klasszikus Kesztyűmese színpadra alkalmazva, A becsületes megtalálók, a Tavaszi utazás című dalos mesés közös játék Gryllus Vilmos dalainak beemelésével és a gyerekek kedvenceinek, Bogyónak és Babócának írott, égi látogatóról szóló történet, a Züri, az űrlény meséje. És amennyire szórakoztatóak voltak az előadások a gyerekeknek, épp annyira volt szórakoztató az elkészítés nekünk. Nem is hinnétek, milyen öröm újra felfedezni magunkban az alkotásra való képességet! És átélni annak örömét. Próbáljátok ki! A történetek kéziratait szívesen megosztom más szülőcsoportokkal is, helyi felhasználásra.

Ezt csináltam, amíg nem csináltam semmit

Visszatértem! Köszönöm Mindenkinek, aki hiányolt. Ezer meg egy magyarázatot tudok felhozni mentségemre, de inkább megmutatom, hogy mit csináltam addig, amíg látszólag nem csináltam semmit. (Főzni tényleg nem főztem- sokat. De posztdömping várható)

Szóval, ők az én alibim: a GO-K-ART színkör. Ez az első színdarabunk. A KamaszOk. (Svéd gyerekversek, önvallomások, Janikovszky novellák és drága férjem kínjai- amiért elviselt engem ennyi gézengúz kiskamasszal- videón.)



Jártunk nyári táborban is Balatonszárszón. Volt közös múzeum- és falubejárás (ennek nyomán J.A. versek fordultak újba), a kölcsönház oldalát kirúgtuk, fürödtünk és dolgoztunk, sütöttünk és főztünk, a hét végére pedig jól elfáradtunk. Gyakoroltuk a szép kiejtést és az improvizációt, voltunk bátorságpróbán és fürdettük egymást sárban. Amilyen jól hangzik, annyira aggódtam a lurkók testi szellemi épségéért. Elmondhatatlanul sok fájdalom, bánat, krízis tud elbújni egy tizenháromévesben... ezért aztán kitaláltam egy elengedés- feladatot is. (Ajánlom krízisben szenvedő felnőtt társaimnak is!) A kölkök mindannyian kaptak egy- egy lapot, aminek az egyik felére egy olyan rossz érzést, eseményt írtunk fel, amiről úgy éreztük, hogy ránk telepedett. A másik felére pedig egy kívánságot. Akkor is, ha tudtuk, hogy nem válhat valóra. Aztán a lapokból csónakokat hajtogattunk, felsorakoztunk a balatoni plázson, majd mindenki- akkor, amikor úgy érezte, hogy már kész arra, hogy elengedje az érzéseit- útjára engedte a papírhajóját. És nem néztünk vissza. A gyerekek egyik legkedvesebb élménye lett.
Én egy idegroncs hulla lettem a hét végére, de azt hiszem, megérte.